Egy 2015-ben készült alkotásomat dolgoztam át újra, hogy formailag erőteljesebben érvényesítsem a csipkeverésre jellemző formaképző stratégiák digitális leképezését, és a szimbólumrendszert redukálva, koncentráltabbá téve biztosítsam, hogy minden vonal a koncepciót kifejező jelentést hordozzon. Az alkotás a nőket ünnepli – a dolgozó nőt mint a társadalom különleges építőkövét. A csipkeverés, mint tradicionális női munka formanyelvét felhasználva olyan motívumokat jelenítettem meg, amelyek női feltalálókhoz kötődnek. Ezzel egyszerre emelem ki a női szellemi munka jelentőségét és modern korszellem nyitottságát, amely lehetőséget teremtett a nők számára, hogy intellektuális erőfeszítéseik révén életjobbító találmányok létrehozásában is részt vegyenek. A fő motívumokat nőkhöz kapcsolódó találmányok adják, amelyeket a magyar népművészet nőkhöz társított ornamentikája egészít ki – például a termékenység és a halhatatlanság jelképei. A dupla vonalas formaképzés a csipke térbeliségére reflektál. A végeredmény egy plakát formátumú, illusztratív és infografikai elemeket ötvöző alkotás, amely technikailag közös nevezőre hozza a tradicionális és kortárs képkészítési eljárásokat és egyszerre tárja fel a női önkifejezés történelmi hagyományait és a kortárs érvényesülési lehetőségeket, ünnepelve az elmélyült, minőségi munkára fogékony alkotókat, akiknek termékeny szellemi tevékenysége hozzájárul „halhatatlanságukhoz.”

Célom egy olyan zenei szövet létrehozása volt, amely az előző lemezem (Escaping Game, 2023) koncepcióját folytatja, ezúttal másokat is bevonva: hivatásos zenészekkel együttműködve és amatőr énekesekkel közönségi részvétel formájában. A kompozíciók ezúttal is az önfeltárás és önfelszabadítás szándékával, intuitív tükröt tartva és szabad asszociációs teret nyitva születtek. Alapjukat ez alkalommal is saját hangfelvételeim archívuma adja, melyeket új terepfelvételekkel egészítettem ki. A szelektálás során a leginkább örömet adó, felszabadító és az öröm megélését támogató hangokra koncentráltam, hogy a szerzés minden pillanata a felszabadultság állapotában teljen, s ez az élmény kerüljön be a zenébe is. A kompozíciók dramaturgiáját úgy építettem fel, ahogy egy kézműves alkotja a csipkét: aprólékosan, hangról hangra, másodpercről másodpercre. A repetitív, mégis mindig változó hangminták egyszerre idézik fel a biztonság és a felfedezés élményét: mint egy esti mese, amelynek végét már ismerjük, így bátran elmélyülhetünk a részletekben, amelyek minden hallgatásnál újabb egésszé állnak össze. Az analóg szintetizátor és a szoftveres ritmushangszerek a zajokkal együtt a természet zenéjének törvényszerűségeit követik, a hangok pulzálását, egymásra hatását, fokozódását és elhalkulását.

Az album belső képe számomra az utazás. Egy olyan utazásé, amely csak egyszer lehetséges, egy életen át tart, és amelynek célja, hogy elvezessen önmagam legbelső magjához. Ebben a folyamatban különös jelentősége van annak, hogy kivel osztjuk meg ezt az időt, mert ez a közösség formálja, milyen részeink erősödnek meg, és hogyan éljük meg az életünket. A zenében mindezt a sínre állított jármű visszatérő hangja jelképezi, ami kiegyensúlyozottan halad előre, de a különféle környezetben mindig kicsit máshogy szólal meg, minden helyszín kicsit másként visszhangozza jelenlétét.  

A dalok szövegei a mások felé való nyitásról, a személyes világomba való invitálásról és a közös rezdülésekről szólnak, gyakran a magyar népdalkultúra gondolatiságát idéző természeti szimbólumokon keresztül. Az éneklés folyamata gyermekkori játékaimat idézte fel bennem: a „Venirádiót”, amikor diktafonnal a kezemben képzeltem, hogy az egész univerzum engem hallgat, és egyszerre voltam előadó, közönség és bemondó. Ez a játék volt az érzelmi szinkronba kerülés eszköze, és most, felnőttként, az alkotás során is ugyanez a vágy vezetett: kapcsolatba lépni legbelsőbb énemmel, és megosztani ezt a világ többi részével.

Cseh Péter jazzgitáros, a Bartók Konzervatórium és az Újpesti Erkel Gyula Zeneiskola tanára, aki saját szerzésű zenéjét játszó formációja (Cseh Péter Trió Gyányi Marcellel és Richter Ambrussal) mellett számos más együttesben is aktív (Electric Bebop Band Budapest, Nagy Emma Quintet, Mester Dániel Trio, Tóth Viktor Skylark Metropolitan), és kiemelkedő hazai és nemzetközi művészekkel lépett már színpadra – többek között Dresch Mihállyal, László Attilával, Borbély Mihállyal, Tátrai Tiborral, Soweto Kinch-csel és Hamid Drake-kel.

Zenéjét a sokszínűség, a kifinomult hangszerelés és az improvizáció magas szintű jelenléte jellemzi. Saját kompozíciói hol lírai, hol sodró energiájú világokat nyitnak meg, miközben minden részletük arányos és érzékeny. Játékában egyszerre van jelen a klasszikus jazz hagyományainak tisztelete és a fusion hatásain keresztül kibontakozó modern hangzáskeresés. Akusztikus és torzított gitárjátéka egyaránt árnyalt és kifejező, szerzeményei pedig változatos szerkezetükkel izgalmas zenei utazássá formálják előadásait. Zenéje a lendület és a líraiság, a fegyelem és a szabadság egyensúlyát hordozza, minden alkalommal friss és inspiráló élményt nyújtva.

A számára készült, minimalista formanyelvű logó a gitár formájára is utal, miközben a játékára jellemző kiegyensúlyozott, szabad áramlást idézi meg. A jelben a húrok a hanglyuknál jelennek meg, annál a pontnál, ahol a zenész mozgásba hozza őket, a hanglyuk pedig – amelynek feladata a rezonáns testben keletkező hang „kiengedése” – a zenéhez hasonlóan a teltség és az erő megszólaltatásának szimbóluma. A kiegészítő tipográfia finom lüktetését geometrikus szabályosság ellenpontozza, így a logó egyszerre őrzi a légies könnyedséget és a szerkezeti harmóniát.

A The Way című album elsődleges koncepciója az volt, hogy a zene olyan szövegeket szólaltasson meg, amelyek önmagukban, pusztán prózában olvasva is teljes értékűen hordozzák és átadják azokat az üzeneteket, amelyeket közvetíteni szerettem volna. A népdalok szimbolikus szóképei és képi nyelve ihlette vallomásokat igyekeztem olyan zenei formába önteni, hogy azok ne csak személyes üzenetként működjenek, hanem mások számára is könnyen elénekelhetővé, továbbadhatóvá váljanak. Fontos volt számomra, hogy a dalok közvetlensége és egyszerűsége révén a hallgató is saját élményein keresztül tudjon kapcsolódni hozzájuk.

Az album megírása során tudatosan törekedtem arra, hogy a korábban felfedezett zenei eszközöket a lehető legtisztábban, letisztult és minimalista módon alkalmazzam, miközben a dal-forma természetes erejét és befogadhatóságát helyeztem a középpontba. A dal-szerűség számomra nemcsak zenei struktúra, hanem egyfajta kommunikációs csatorna is: olyan forma, amely egyszerre hordozza a hagyományos népi dallamvilág egyszerűségét és az általam keresett kortárs hangzás szabadságát. Így a The Way dalai egyensúlyt teremtenek a vallomásos intimitás és a közösségi elénekelhetőség között, miközben arra törekednek, hogy a szimbolikus nyelv és a zenei minimalizmus együtt olyan tiszta megszólalást hozzanak létre, amelyben minden hang és minden szó a maga teljességében van jelen. A hangszerelések és zenei megoldások Bata István szerzői munkájának lenyomatát is meghatározóan hordozzák.

“A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke 2020-ban ünnepelte fennállásának, illetve elődintézményei alapításának 150. évfordulóját. A tanszék a magyar építészképzés egyik meghatározó szereplője: az építészettörténet, a műemlékvédelem és az építészetelmélet oktatása mellett alapvető szerepet játszott a hazai építészeti tervezés oktatásának megalapozásában is. Az évforduló alkalmából új arculat és egy, a tanszék munkásságát bemutató kötet készült.

Az arculat központi eleme az esztergomi rózsaablak, amely kiemelkedő szimbolikus jelentéssel bír. A rózsa az európai kultúrában az ókortól a szépség jelképe, a keresztény ikonográfiában pedig a mennyei világ, a paradicsom, valamint Szűz Mária szimbóluma, például a ciszterci építészetben is. A rózsa a beteljesült, paradicsomi állapot, az örök élet jelképe.

A rózsaablak e szimbólum építészeti megjelenítése, amely a középkorban az egyik legnagyobb szakmai kihívást jelentette. A nehéz kőszerkezeteket csipkeszerűen formálni, majd a beszűrődő fénnyel anyagtalanná tenni rendkívüli mesterségbeli tudást igényelt. Az ablak általában is a fény anyagtalanító erejét és a belső felületek állandó változását fejezi ki; az üvegablakkal együtt – ahogy azt Suger apát leírta – a templom a misztikus tér legpontosabb eszközévé vált. A logó szövetszerű, finom grafikája ezt a mennyei, fénnyel átszőtt kisugárzást idézi meg.

A rózsaablak kereksége a kör neoplatonikus szimbolikáját hordozza: a világ teljességének és tökéletességének képét, amelyre maga az építészet is törekszik. Az építészet egyszerre kötődik korszakokhoz, ugyanakkor időtlen dimenziókat keres – a téralakítás örök eszközeit, azokat az absztrakt relációkat, amelyek mindig is léteztek. A rózsaablak így az időtlenség szimbóluma.

A logó egy hiányzó külső gyűrűdarabbal jelképezi a tanszék műemlékvédelmi profilját: a romokkal, töredékekkel való foglalkozást. Egyben utal arra is, hogy a tanszék feladata a teljes építészeti forma keresése: a hét küllő a világ teljességét jelenti, amely a középső gyűrűben teljesedik ki. A formában megjelenik a tanszék sajátos módszertana is: a rajzi ábrázolásra és alakhű felmérésre épülő építészeti kutatás, valamint a hit, hogy a geometriai és szerkezeti törvényszerűségek feltárásával közelebb kerülhetünk az építészet örök összefüggéseihez.”

Dr. Krähling János, tanszékvezető egyetemi tanár 

Az Unfold koncepcióját továbbgondolva még nagyobb szabadságra törekedtem, és arra figyeltem, hogy teljesen felszabadítsam magam a megszokott formai megoldásoktól, valamint attól a kényszertől, hogy a kifejezés módja bármikor is fontosabbá váljon a kifejezni kívánt érzésnél és gondolatnál. Célom a formai öncélúság teljes kizárása volt: hogy az alkotói folyamat során ne maradjon más, mint az a tiszta és ösztönös válasz, amely csak annyit mond: „csak úgy”. Így igyekeztem eljutni ahhoz a közvetlen és nyers jelenléthez, ahol a zene valóban önmaga lehet, minden külső elvárás és formai kötöttség nélkül. Mint amikor az ember csukott szemmel firkál és egy idő után tényleg nem marad más, csak a tiszta pillanat, amelyben az érzés utat törhet magának a mélyből.

Ezt a posztert a Graphifest Bauhaus 100. évfordulója alkalmából rendezett tárlatára készítettem, tisztelegve Jancsó Áron (1986–2015) emléke előtt, aki a kortárs magyar tipográfia kiemelkedő alakja volt. Az Ogaki betűtípus munkásságának egyik legemblematikusabb darabja: kalligráfiára és graffitire jellemző jegyekkel átszőtt, kísérletező display-betű, amely egyszerre szubtilis és finoman extravagáns, miközben hidat teremt építészeti struktúrák és organikus formák között. A poszterben az H betű újraértelmezésével kívántam ünnepelni ezt az egyedi tipográfiát: részleteiben kibontva organikus stílusát a csipke vizuális nyelvén keresztül jelenítve meg. Koncepcióm célja a magyar népi hagyomány és a kézműves kultúra összekapcsolása volt a modern digitális designnal, Jancsó univerzális és kozmopolita életművét a magyar kulturális örökség kontextusában bemutatva.

Ez a grafika első saját szerzésű zeném albumborítójaként készült, és szimbolikusan összefoglalja mindazt, amit ez az alkotói folyamat számomra jelentett. A digitális önarckép a zene önkiíró, személyes koncepcióját jeleníti meg, míg a háttérben látható rajzvázlatok akadémiai tanulmányaim emlékeit őrzik. Meghatározó élmény számomra, hogy első és legfontosabb mesterem, Kiss Zoltán László a kezdetekkor egyetlen gyors skiccel a lap szélére felvázolta az előttünk ülő alak portréjának lényegét. Ezzel mutatta meg, hogyan válik a látvány képpé a papíron, amikor átfordul kétdimenziós formába. A színek keresése mindig intenzív élmény volt számomra: többféle színhez kötődő szinesztéziám révén a színek sosem pusztán vizuális döntések, hanem mély érzéki tapasztalatok, amelyek a dalszerzési folyamatokat is elevenen, belső hangként vezetik. Így az albumborító nem csupán vizuális kísérője a zenének, hanem annak szerves része: egy személyes és érzelmileg telített önarckép, amely egyszerre idézi meg a múlt tapasztalatait és a jelen kreatív kísérletezését.

A Hegyvidéki Kulturális Szalon 2011-ben nyitotta meg kapuit, majd 2018-ban saját épületbe költözött. Az új otthon Lenzsér Péter építész tervei alapján készült: modern, minimalista jegyekkel, a környezethez illeszkedő anyag- és térhasználattal, visszafogott eleganciát sugározva. Az épület átadásával a Szalon új arculatot is szeretett volna, amely szellemiségében és formavilágában harmonizál az új környezettel, miközben megőrzi a már használt pillangó motívumot. Koncepcióm egy olyan pillangó megalkotása volt, amely az épület koncepcionális és vizuális logikájára reflektál: a nagy, egységet adó tégla blokkok, az áttört ablakfelületek finomsága és törékenysége, valamint a fémes szerkezeti elemek ereje és határozottsága inspirálta. E motívum nyomán született meg a kétféle vonalvastagságra épülő, egyszerre kecses és finom, ugyanakkor erős és dinamikus pillangó, amely a választott kecses geometrikus  betűváltozattal együtt a Szalon könnyed, elegáns és szilárdságot tükröző arculatát testesíti meg.

Sziráki Bianka belsőépítész stílusát a letisztult formák és a modern, urbánus szemlélet határozza meg, amelyet gyakran egészítenek ki múltidéző részletek és különleges formák. Meggyőződése, hogy a design mindenki számára elérhető eszköz egy olyan otthon megteremtésében, amely a feltöltődés, a kényelem és az önkifejezés tere. Tervezéseiben a funkcionalitás mindig elsődleges, a design pedig úgy támogatja azt, hogy az otthon valóban tulajdonosa személyiségét tükrözze.

A logó koncepciója is erre épül: a monogramból kiindulva egy minimalista, letisztult jel született, amely az otthon egyik legfontosabb elemét, az ablakot ábrázolja. Az ablak a kint és a bent közötti határ szimbóluma, egy olyan elem, ami beketintést enged bentről, vagy kipillantást odabentről. Ahogy egy Sziráki Bianka által tervezett otthon is feltárja tulajdonosa belső világát, amely belső világ az otthonán keresztül kapcsolódik a külvilággal.

A logóban a B betű adja az ablak keretét, míg a vezetéknév betűi az osztásokként jelennek meg, finom változatosságot és ritmust teremtve a kilátásban és betekintésben. Ez utal arra, hogy az otthon harmóniája a részletek egyensúlyán, a mindennapok ismétlődésein és eltérésein, azok finom dinamikáján alapul – ezek együtt töltik meg élettel a teret.

A Kézműves Kultúra Meggyes Ádám trombitaművész saját formációja, amelyet azért hívott életre, hogy megszólaltassa saját szerzeményeit. Zenéje klasszikus gyökerekből táplálkozik, de a szabad jazz világában bontakozik ki. Koncepciója szerint előadásaival olyan szubjektív áramlást teremt, amelybe a hallgató saját fantáziája és elméjének felszabadítása révén kapcsolódhat be.

Logótervem célja az volt, hogy megragadjam e zenei világ legjellegzetesebb vonásait, és a minimalizmus eszközeivel fejezzem ki azt a gondolati gazdagságot, amelyet a formáció felvet. Az embléma első pillantásra egy áthúzott „x”-nek tűnik, amely – a zenéhez hasonlóan – a kortárs szellemiségre reflektáló kérdéseket idéz fel. A „Kézműves Kultúra” elnevezés finom iróniával tekint a trendekre: mit jelent ma a kézművesség, és mi lehet a jövője? Hogyan őrizhető meg a kulturális kontinuitás, ha a hagyományos alapok átalakulnak? Ki és milyen szempontok alapján határozza meg, mi tekinthető „kultúrának” a paradigmaváltás korában, amelyben élünk? Elválasztható-e egyáltalán az élő zene princípiuma a kézművességtől, a manualitástól? Egy áthúzott „x” természetesen nem adhat végső választ, de vizuálisan rámutathat ezekre a dilemmákra.

A szimbólum ugyanakkor zenészi szempontból is különös jelentéssel bír. A formáció egyik legfontosabb sajátossága az a dinamika, amely a komponált struktúra és a szabad improvizáció között jön létre. Meggyes Ádám darabjai pontos időben és tonalitásban rögzített találkozási pontokat jelölnek ki, amelyek között a zenészek improvizatív szabadságban mozognak. Így minden előadás másként hangzik el, mégis egyértelműen jelen van a szerző szándéka. A darabok személyes vallomások: a szerző gondolatainak és vívódásainak zenei lenyomatai, amelyeket a többi muzsikus improvizatív jelenléte tesz teljessé. Ez a dinamika egy lehetséges szabadságképet és egy ideális kooperációs modellt is mintáz. Ezt a kettősséget kívántam a logóba sűríteni.

Az embléma alapja egy, a kottából kölcsönzött jel, amely azokat a kötött időpontokat jelöli, ahol minden zenésznek találkoznia kell. E pontok láncolata alkotja a szabad jazz darabok vázát, amelyet a zenészek minden alkalommal másként öltöztetnek fel. A tipográfiai részben az ékezetek midi-jelekre emlékeztető formája a modern zeneszerkesztő technológiákra utal, ezzel reflektálva Meggyes Ádám alkotói tevékenységének teljes spektrumára. Mindez úgy született, hogy közben a zeneszerző egyetlen kérése is visszhangozzék a logóban: „nézzen ki jól.”

Dr. Baglyos Gergely ügyvéd logójának alapmotívuma magától értetődően a bagoly lett. Ő maga is ezt szerette volna és én is ezt javasoltam volna, ha nem biztos ebben eleve is. Kivételes adottság, amikor az identitás nyelvi és képi szimbolikája ennyire rezonál: a bagoly motívum egyszerre utal a bölcsességre, a tudásra, a tanulásra, valamint az ezekhez is kapcsolódó éberség és tisztán látás erényeire, mind olyan értékekre, amelyek szorosan összefonódnak a jogászi hivatással, és egyben magát a nevet is megidézik. A tervezői kihívást így nem a megfelelő motívum megtalálása és kiválasztása jelentette, hanem az, hogy egy olyan bagoly motívumot hozzak létre, amilyen még nincs, egyedisége mellett azonban legyen letisztult, a minimalista formenyelvet képviselő, és egyszerre elegáns, kedves és barátságos is.

Az Aulich Five Szalon az első és egyetlen magyar szépségszalon, amely a világ legjobb spa márkája díjjal többszörösen elismert, 1979-ben Barcelonában alapított, máig családi kézben lévő spanyol Natura Bissé termékeivel és módszereivel dolgozik. A márka innovatív összetevőiről, kifinomult textúráiról és élményalapú bőrápolási eljárásairól ismert, a szalont alapító hölgy pedig személyes missziójának tekintette, hogy a magyar közönséget is megismertesse ezekkel a magas minőségű, bőrkímélő termékekkel és kezelésekkel. Kérése az volt, hogy a logó a lehető legkevesebb vizuális eszközzel fejezi ki a magas minőség iránti elhivatottságot és azt a szakmai magabiztosságot, amellyel a Natura Bissé is jelen van az egészség, a jó közérzet és a szépség megőrzésének világában. 

Ez a logó Bán Zsuzsanna, diplomás senior szupervizor és master coach számára készült, aki 2003 óta a szupervízió alapú coaching magyarországi elindítója és elkötelezett képviselője. A hazai coaching egyik első úttörőjeként számos képzés és program elindítója: többek között a Károli Gáspár Református Egyetem szupervizor-coach posztgraduális egyetemi képzés megalkotója, valamint a Leader as Coach vezetőképzés létrehozója. Munkásságát széles körű szakmai tekintély övezi, hiszen több évtizede meghatározó szereplője a szupervízió és coaching világának. 

A logó tervezésénél a rá jellemző letisztult, világos és lényeglátó szellemiség megjelenítése volt a cél, nemes egyszerűséggel párosítva. A névből indultam ki, amelyet kisbetűvel írtam, utalva a szakmai alázatra és visszafogottságra, ugyanakkor a név, mint önálló szakmai branddé válására is. Mellette kapitális betűkkel jelennek meg a hivatásai, finom és légies, de arányos és harmonikus betűkkel, melyek így nem csak emelkedettséget, de stabilitást is sugallnak. Az ékezet enyhe mozgásossága a folyamatos fejlődést és megújulni tudást jelzi – azt a nyitottságot és az aktualitásra való zajmentes reagálást, amely Bán Zsuzsanna munkásságát leginkább jellemzi.

A Jásdi Pince 2013-as évjáratú, Falcon fantázianevű Cuvée címkéjének tervezésénél az volt a koncepcióm, hogy a „sólyom” motívumot a borfogyasztáshoz kapcsolódó asszociációkat megmozgatva, absztrakt, mégis illusztratív formában jelenítsem meg. Így született meg a vonalrajzos toll motívum, amely a szárnyalás fizikai és szellemi dimenzióira egyaránt utal: lehet a szárny alkotóeleme, de az írás eszközeként a szellemi szárnyalás szimbóluma is.